Tipikus álmok

„Újra iskolába járok, pedig egyszer már befejeztem…”
Hiába van papírunk a tudásról, belső elégedetlenségünket (szebben: örök tudásvágyunkat) nem törli el semmilyen igazolás.

„Fogaim mozognak, morzsolódnak, kiesnek…”
A fogak az önérvényesítés látható formáját szimbolizálják: „kimutatjuk a fogunk fehérét”.
Törmelékes tönkremenése és kiköpködése a haragunk szétaprózódását jelenti: a dühöt nem ott és akkor fejezzük ki, ahol keletkezett, hanem, miután felőrölte nyugalmunkat, „találomra” szétköpködjük, többnyire ártatlan áldozatainkra. Egyben kieső fogak az agresszió teljes visszatartására, vagy a túlzott kieresztése miatti bűntudatunkra utal.

„Idegen anyag a számban…”
Kommunikációs gondok. A kavics jelenthet szavakat, amelyek kimondása vagy nem mondása „helyzetbe hozott” bennünket. A rágógumi vagy hasonló, amelytől sehogy se tudunk megszabadulni, meddő rágódást jelent egy problémán. Idegen, kellemetlen szutyok a szájban bűntudatra utal kimondott vagy ki nem mondott utálkozó szavaink (gondolataink) miatt.

„Liftben vagyok, amely letér a pályájáról…”
A lift a zárt belső énünk, amelyből így vagy úgy minduntalan kilépünk a „nyilvánosság” elé. A lift és az emelet közti elcsúszás gyerekálomban még természetes: az értelmi fejlődés, az ösztönélet és a felnőttek elvárásai közti ingadozást jelenti. A ház tetején túlhaladó lift a valóságtól való elrugaszkodásra, irreális „felülemelkedésre”, hárításra utal. Oldalirányú eltérés egysíkúságot vagy a megszokotthoz való ragaszkodást jelenthet.

„Hiányos öltözékben megyek el otthonról…”
Ősi késztetésünk, hogy kendőzetlenül jelenhessünk meg a világban. Éppúgy meztelen lénynek születünk, mint az állatok és attól kezdve, hogy öltöztetnek minket, természetünk egy részének akaratlan megtagadására kényszerítenek, ami frusztrációt okoz. Sok gyerek évekig küzd a bugyolálás ellen, vetkőzik, amint lehet…, aztán feladja. (Talán a vágott fülű kutya is lobogó füllel sétafikál álmában.) A hiányos öltözék utalhat erotikus vágyakra is.

„Vécére vagy zuhanyozni mennék, de nincs hova…”
Az intimitás problémája. Ez nemcsak a szexet jelenti, hanem belső természetünk hétköznapi „titkait”. Koszos, trehány vécé arra utal, hogy az intimitást, az „emésztést”, az élet átáramlását rajtunk bűnös dolognak tartjuk. Ha csukhatatlan ajtó vagy hívatlan emberek akadályoznak, azt jelenti, hogy nem tudjuk megőrizni belső világunkat (magánszféránkat) a kéretlen beavatkozóktól.

„Pakolok és pakolok végeláthatatlanul…”
Olyan feladatokat illetve terheket vállalunk magunkra, amelyekhez nincs kedvünk, mégis félünk lerázni magunkról. Elveszünk a részletekben, hogy ne kelljen döntő és valódi változást jelentő lépéseket megtennünk. Pótcselekvést végzünk a valódi helyett. Mások elvárásainak akarunk megfelelni, ezért feláldozzuk saját vágyainkat.

„Úsznék, de sekély vagy koszos a víz...”
Vágyunk az érzelmi feloldódásra, mégsem vagyunk képesek átadni magunkat. Félünk a kudarctól, a visszautasítástól vagy az érzelmi zűrzavartól.

„Futnék, de nem visz a lábam…”
Erősen frusztrált állapotban vagyunk mostanában.

„Felemelkedek a földről, tudok repülni…”
Feszültségoldás, szabadságvágy kielégítése, belső lendület átélése, a hétköznapi terhek kiegyensúlyozása, egészséges felülemelkedési készség…

„Telefonálnék, de nem tudok…”
mert rossz a telefon, elveszett a telefonszám vagy a készülék stb.: kommunikációs problémánk van. Nem tudunk elmondani. kifejezni valamit, nem tudunk segítséget kérni vagy megértetni magunkat.

„Nem tudom kinyitni a szemem, hiába próbálom…”
Képtelenek vagyunk tisztán látni egy ügyben, pedig igazán szeretnénk. Esetleg félünk egy felismeréstől, amit már sejtünk, de még nem akarunk tudni róla.

„Nem tudok mozdulni, részben vagy egészben lebénultam…”
Fiataloknál természetes és gyakori, mikor már él bennük a vágy az önálló életre, de még nem érettek a leváláshoz, amit gyakran a szülő is nehezít. Felnőttnél tehetetlenséget jelent az adott helyzetben.

„Természeti katasztrófa fenyeget…”
…árvíz, tűzvész, tornádó, földrengés.
Aktuális létbizonytalanságtól szenvedünk, melyet okozhat érzelmi (árvíz), indulati (tűzvész), egzisztenciális vagy anyagi krízis (tornádó, földrengés). Elsősorban azokra jellemző, akik nem bízzák magukat másokra, nem tudnak sodródni, hanem folyton kontrollálják az életüket, ezért rettegnek a kontrollvesztéstől, ami hasonló a halálfélelemhez.

„Menekülnöm kell vadállat vagy gyilkos elől…”
Saját indulatainktól szeretnénk megszabadulni, mert a hétköznapi életben nem tudunk miattuk kiegyensúlyozottan élni. Gyerekeknél a menekülés a közeli felnőttektől való fenyegetettségre utal, ami nemcsak fizikai erőszakot jelezhet.

„Nem záródnak az ajtóim, bejönnek…”
Kapcsolatainkban vagy a dolgaink között nem tartjuk a szükséges határokat, életünk különböző területei összemosódnak, ez káoszt, diszharmóniát vagy bizonytalanságot okoz.

„Elhagy, megcsal a párom…”
Még gyerekkorunkban elbizonytalanodtunk abban, hogy lehet-e minket tényleg szeretni. Időről időre felébred bennünk a régi kétség, amit a párunk adott esettben fel is erősíthet.

„Autót vezetek, pedig nincs jogosítványom….”
Az autóvezetés az álmodó vezetői hajlamáról szól. Sok fiatal gond nélkül vezet álmában, pedig életében nem ült a volánnál, ez erősen domináns, nehezen irányítható hajlamra utal. Ha valaki álmában bajlódik a vezetéssel, életvezetési, önvezérlési gondjai lehetnek. A sebesség, a fék, a gáz, a kuplung, a sebváltó… utalnak az életvezetés egyes területeire – a túlhajszoltság, önkontroll, mértéktartás, váltás, változás témájában.

„Lekésem a buszt, a vonatot...”
Versenyben állunk önmagunkkal, félünk, hogy a kitűzött céljainkat, vágyainkat nem tudjuk időben (be)teljesítni. Valószínűleg túlhajszoltak és szorongóak vagyunk mostanában.

„Nincs jegyem a buszon, villamoson, egyéb helyen.”
Önbizalomhiány. Létjogosultságunkban elbizonytalanodtunk. Esetleg arra vágyunk, hogy ellenszolgáltatás nélkül kapjunk elfogadást.

„Eltévedek, elveszek valahol…”
Nem találjuk a helyünket, nem érezzük magunkat a környezetünk szerves részének, nem értjük a világot s benne magunkat…

„Kismamás álmok: baj van a babával.”
A kismamák rémálmai úgy kísérik a terhességet és a szülés utáni időket, mint a hányinger a terhesség elejét – vagyis ugyanúgy hormonok kiváltotta reakció, a lélekben. Fájdalmasan készítenek fel a felelősségvállalásra, az odafigyelésre, az aggódás szükségére, az önfeladásra, a feltétel nélküli önátadásra, melyek egyáltalán nem olyan evidens ösztönök, mint hisszük, nem mindig jönnek automatikusan a terhességgel együtt. A modern világban talán egyre kevésbé.

„Lépcsőn rohanok, szinte repülök lefelé…”
Erős a vágyunk arra, hogy küzdelem, törekvés, gürizés és állandó „akarás” nélkül élvezhessük az életünket, s hogy ne kelljen állandóan „magas” elvárásoknak megfelelnünk.

„Csúszdán csúszok lefelé…”
A csúszda a születés élményét idézi.

„Kimarad egy lépcsőfok vagy nem érnek össze a fokok.”
Életpályánk nem töretlen, sőt mostanában kissé szétesett. Feladataink nem épülnek egymásra, hajlamosak vagyunk köztük szétforgácsolódni, megtorpanni.

„Nem tudok felébredni.”
Szorongásos időszak… Hajlamosak vagyunk a kontrollvesztéstől való félelemre. Szükségünk van arra, hogy uralkodjunk magunkon, irányítsuk az ösztöneinket olyan helyzetben is, amikor az nem lehetséges.

„Azonos neművel bújok össze, pedig heteroszexuális vagyok.”
Törekvés a nemi identitás erősítésére, a férfi-nő kapcsolat mélyebb megértésére vagy saját magunk elfogadására mint Nő, mint Férfi. Szeretnénk elkerülni a férfi-nő kapcsolattal óhatatlanul együtt járó feszültségeket és harcokat. Nem értjük a másik nemet, ezért félünk tőle, a magunkéval jobban kijövünk. Vágyunk a teljes és gyengéd elfogadásra, amit nem tudunk megkapni az „ellenpólustól”, akivel nemi harcban állunk.

„Nincs helyem, ágyam…”
Nem vagyunk képesek megpihenni, elégedetten ellazulni, mert valami folyton hajt, szinte űz előre.

„Nincsen cipőm, nem találom, másét veszem fel…”
Bizonytalanok vagyunk, vajon azt az életet éljük-e, ami a mienk, nem pedig egy mások által ránk szabottat.

„Nincsenek irataim, útlevelem, személyim, stb.”
Mintha azt mondanánk: „Én itt se vagyok, nem vagyok a társadalom része, rám ne számítsatok, mert én sem számíthatok rátok, kirekesztetek, nem fogadtok el, nincs itt létjogosultságom. Rettenetesen magányos, szinte nem-létező vagyok...”

"Zuhanok."
Gyerekálmokban a biztonság elvesztésétől való félelmet, szorongást jelenti.Kamasz- és fiatal felnőtt korban nemcsak lét-szorongásra utalhat, hanem attól való félelemre, hogy a kitűzött célt nem tudjuk elérni, mert túl magasan van a mérce.Felnőttkori visszatérő álomként a felépített létformánk összeomlásától való félelemre utal, mintha nem hinnénk el igazán, hogy jogosan és megérdemelten jutottunk olyan magasra, ahol vagyunk. Jelezheti azt a bűntudatot, amit szüleink lenézése miatt érzünk. (Pl. első generációs "értelmiségieknél".)

 

Vissza a lap tetejére>>